Érsebészet

Több mint 30 millió embert érint a vénás reflux betegség világszerte, amely kutatások szerint kétszer gyakoribb nőknél, mint férfiaknál, és csupán a betegek 6%-a foglalkozik a probléma kezelésével*. A kór kialakulásában számos kockázati tényező szerepet játszhat, a túlsúlytól egészen genetikai hajlamig. Azonban az esetek többségében többről van szó, mint egyszerű esztétikai problémáról, hiszen az elhanyagolt, kezeletlen visszerességtől akár további szövődmények is kialakulhatnak. Kezdeti stádiumban még sokat javíthat a rendszeres lábtorna, a megfelelő folyadékbevitel, valamint a gyógyszeres terápia, addig a teljesen kitágult erek esetében már csak a műtéti eljárások hozhatnak tartóst enyhülést.

BővebbenIdőpontfoglalás

Mikortól beszélhetünk visszérbetegségről?

A vénák működésük során vért pumpálnak vissza a szívbe, miután a szövetek felvették a számukra szükséges oxigént és tápanyagokat. Amikor a vénabillentyűk már nem látják el megfelelően a feladatukat, azaz a vér visszafelé áramlik a vénában, esetleg még fel is gyülemlik, akkortól nevezhetjük súlyosnak az állapotot. Ha a betegséget nem kezelik időben, idővel szövődmények, sőt akár krónikus vénás elégtelenség is kialakulhat.

Hajlamosító tényezők visszér betegség kialakulására

Öröklött genetikai hajlam, kötőszövet veleszületett gyengesége

Túlsúly

Jelenlegi vagy korábbi terhesség

Álló vagy ülőmunka

A női nemnél gyakoribb a kialakulás veszélye

Tartós fekvéssel járó állapotok

Dohányzás

Életkor az idő előrehaladtával a vénák falai veszítenek rugalmasságukból

Megoldások a betegség kezelésére

Klinikánkon elérhető több innovatív beavatkozás is, melyek metszések nélküli, éren belüli (endovénás), valamint minimálisan invazív műtéti eljárások. Ezekből fakadó előnyük a korábbi, hagyományos kezelésekkel ellentétben, hogy ambulánsan elvégezhetőek és szinte teljesen fájdalommentesek.

Klinikánkon elérhető modern visszér kezelések:

A betegség jellemző tünetei

  • lábszárfájdalom
  • tágult visszerek
  • nyugtalan láb szindróma
  • nehézláb érzés
  • görcsök
  • lábdagadás
  • kitüeremkedő, kacskaringós erek
  • bőrelváltozások, mint hámló vagy kemény bőrfelszín

Orvosaink:

Sebész, Érsebész szakorvos

Dr. Hódi Zoltán

Kiemelt szakterület

  • Érbetegségek kezelése
  • Krónikus sebek, fekélyek kezelése, kötözése, cukorbetegek lábszárfekélyeinek komplex kezelése
  • Keringési zavarok kivizsgálása
  • Doppler ultrahangos érvizsgálat
  • Érszűkület diagnosztika
  • Dialízis fistula képzés (Cimino) konzultációja, UH véna térképezése, műtéte
  • Visszeresség állapotfelmérés, injekciós visszérkezelés (scleroterápia), visszér műtét (varicositas)
  • Gyógyszeres javaslat
  • Általános sebészeti betegségek, mint nyitott és laporoszkópos lágyék -és hasfali sérvek, epe műtét

Szakrendelések

  • Általános sebészeti ill. érsebészeti, transzplantációs szakrendelések

Vizsgálatok

  • Artériás és Vénás műtétek

Nyelvtudás

  • angol

Kérjen időpontot érsebészünkhöz

 

aki egy konzultáció keretein belül kezelési javaslatot tesz Önnek, miután felmérte visszereinek állapotát. Ezt követően a szakorvos megtervezi az eljárást, szükség esetén pedig további vizsgálatokat kér, hogy a lehető legpontosabb képet kapja a páciens ereinek állapotáról.

A betegség diagnosztizálása egy általános egészségügyi állapot és kórtörténet felméréséből, fizikális vizsgálatból, valamint ultrahangos vizsgálatból áll.

Kérdése lenne? Keressen minket bizalommal!